Célunk a jövőd

Job Force Iskolaszövetkezet

Lehetőség annyi, mint égen a csillag!
Barla Szabó Zsófia írása

Nem vettek fel első próbálkozásra az álomszakra? Kudarcba fulladt az állásinterjú? Esetleg újabb félévet csúszol az egyetemen? Hidd el, mással is megtörtént már! A kesergés helyett érdemes azonban számba venni a diákélet nyújtotta fantasztikus lehetőségeket – ki tudja, talán még nyersz is a kitérővel!

Középiskola után sokan elkeserednek, ha a felvételi eredmények kihirdetésekor nem a várt SMS érkezik. Ebben az esetben érdemes alaposan átgondolni, hogy bevállaljuk-e az önköltséges egyetemi/főiskolai képzést, illetve beletörődünk-e, hogy nem a favorit szakra nyertünk felvételt. Egy év nem a világvége, ezt az időt pedig hasznosan is eltöltheted! Régóta vonz egy szakma? Megtanulnál egy új nyelvet? Utazgatnál a nagyvilágban? Semmi akadálya!

a.jpg

Akár a fővárosban, akár vidéken tanulnál, tengernyi OKJ-s tanfolyam és nyelvi kurzus közül válogathatsz. Fontos tudni, hogy az első OKJ-s képzést ingyenesen végezheted el, sőt, 2018-tól a kormány első nyelvvizsgád árát is visszatéríti neked, amennyiben még nem múltál el 35 éves! Rosszul sikerült érettségi vizsgádat bármelyik vizsgaidőszakban (ősszel vagy tavasszal) kijavíthatod, így a következő ponthúzáskor nyugodt szívvel dőlhetsz hátra az eredményt várva.

Ha szeretnél egy kicsit elszakadni a családtól, esetleg külön albérletbe, saját lakásba költözni, megvan a lehetőséged a munkavállalásra. Amennyiben úgy látod, hogy egyedül nem tudnád megoldani az anyagiakat, de családodra sem akasztanál plusz terhet, fogjatok össze pár baráttal! Számos magánkollégium és lakástulajdonos kínál külön szobákat és komplett lakásokat elérhető, diákbarát áron.

A tanulás és a munka azonban nem zárja ki egymást! Ha bevállalós típus vagy, jól bírod a terhelést, illetve tanulmányaid mellett szükséged van a fix jövedelemre, ideális választás lehet számodra az egyre több egyetem által indított duális képzés.

Sok fiatal dönt úgy, hogy a felszabadult szemesztert/évet egy másik országban tölti. Au pair-ként egy külföldi család életébe csöppensz bele - teljes ellátásért és némi zsebpénzért az ő mindennapjaikat segíted házimunkával, bébiszitterkedéssel, nyelvoktatásslal… Kiutazásodat és a megfelelő fogadócsalád megtalálását különböző közvetítőcégek segítik, többnyire ingyenesen.

Ha szívesen dolgoznál egy előre megadott projekten a világ minden országából érkező fiatalokkal közösen, az önkéntességet neked találták ki! Számos magyar és nemzetközi cég szervez különböző időtartamú programokat, melyek során szállásod és ellátásod biztosítva van. Szabadidődet így egy számodra fontos célnak szentelheted – meglátod, másokon segíteni szuper dolog!

Amennyiben a hangsúlyt inkább a pénzkeresésre fektetnéd, de szívesen kimozdulnál a mindennapok szürkeségéből, olvass utána a hajós munkának! Hajópincérként, -inasként, szobalányként luxusyachton utazhatod körbe a világot, a munkádért kapott teljes ellátás pedig lehetővé teszi, hogy keresetedet szinte teljes egészében félretedd. A különböző külföldi lehetőségeknek köszönhetően kitárul előtted a világ! Rengeteg élményt és tapasztalatot gyűjtesz, belekóstolsz az önálló életbe, felelősségteljesebb leszel... Nyelvtudásodat közel tökéletesre fejlesztheted, az itt kialakított kapcsolataidra pedig későbbi életed során bármikor támaszkodhatsz majd.

Látod, mennyi lehetőség? A választást már meghagyjuk neked!

Célunk a jövőd

Friss topikok

süti beállítások módosítása