Amint valami keresztülhúzza a terveinket, képesek vagyunk kétségbeesni vagy feladni a céljainkat és a jövőnket. Hajlamosak vagyunk beletörődni, hogy „ez most nem jött össze” és elhitetjük magunkkal, hogy nincs értelme. Megfertőz minket az úgynevezett „Inkább hagyjuk” szindróma és lemondunk az általunk tökéletesnek hitt jövőről.
Pedig tudod mi a lényeg?
Hogy nincs lehetetlen!
A következő sorokban leírom, az én utam, hogy vált szinte ragyogóvá egészen a mély és a kilátástalan helyzetből. Rengeteg alternatíva van a továbbtanulásra, fiatalként nagyon szerencsések vagyunk, hiszen több iskola is nagyon jó lehetőséget kínál számunkra, amely mellett a diákmunka is elvállalható heti 3-4x, így megalapozhatjuk a jövőnk pénzügyi alapjait is. A fiatalok 80%-a – főleg akik még felsőbb tanulmányokat végeznek – otthon él, szülőkkel egy háztartásban. Ilyenkor tudunk a legtöbbet spórolni, nem kell rezsit fizetnünk, albérletet, illetve az étkezést se kell teljes mértékben magunknak állnunk.
18 évesen nem tudtam mit szeretnék, milyen jövőt képzelek el, nem sejtettem mi lesz az én hivatásom. Mára rájöttem, így, hogy hamarosan a 21. életévemet töltöm, hogy óvodapedagógus szeretnék lenni és ehhez szükséges az egyetemi diploma. Sajnos beleestem abba a hibába, hogy nem gyúrtam rá a gimis éveimre és az érettségire, így a felvételi pontok számomra nagyon magasak voltak, nem sikerült a felvételim. Ekkor jött a felismerés, hogy egy OKJ-s bizonyítvány plusz 32 pontot ad, amivel megcélozhatom az államilag finanszírozás lehetőségét is. Nagyon nagy lendülettel vágtam bele – szinte meggondolatlanul – egy hasonló szakmába, gondolván, hogy megéri a plusz pontok miatt.
Eltelt másfél év, felnőtt képzésben végeztem. A gyakorlati helyem egy óvoda volt, ugyanis a dajka szakmát választottam. Első napomon, körülbelül 5 perce voltam ott, mikor elmeséltem a mentoromnak, hogy miért is választottam ezt a hivatást és, hogy a jövőmet az egyetemen képzelem el. Amilyen nagy boldogsággal meséltem el, olyan hirtelen törte le a kedvemet a válaszával. Hogy miért? Mert ez volt az a szakma, amelynek hiába volt köze gyerekekhez, nem számították bele a pontszámításba. Összetörtem és a magam előtt látott jövőm is darabokra hullott.
Nehezen tudtam elképzelni, hogy lesz ezután és mi az, amit tehetnék, hogy sikerüljön a felvétel és ezzel elindulhassak előre. Aztán gondolkoztam és rájöttem, hogy annyi, de annyi lehetőségünk van. 20 évesen miért kellene megállnom, azért mert nem jött össze valami elsőre? Mi az, ami visszatart, hogy tovább menjek és próbálkozzak? Mikor ha, nem most?
Ekkor találtam rá egy sulira, méghozzá Budapesten. Régóta vonzott a pesti élet, de sohasem mertem, arra terelni a gondolataim, hogy oda járjak iskolába. Esti tagozatosként fogok részt venni az órákon, pénteken illetve szombaton. S, hogy mi a legjobb az egészben? Az, hogy gyógypedagógiát tanulhatok, amelynek pontjai elegendők lesznek a felvételin. Emellett az esti tagozat lehetőséget nyújt arra, hogy diákmunkásként dolgozhassak a hét első napjain.
Összegezve mit szeretnék elmondani?
- hogy rengeteg a lehetőségünk
- hajtani kell az álmainkat
- a jövőnkért mindent meg kell tenni,
mert, soha nem késő! Mindig menni kell és megtalálni az élet adta lehetőségeket!
